önállóság, gondoskodás, anyaság

Gondoskodni, helyesen

Észrevetted már, hogy mi nők mennyire szeretünk gondoskodni? Lételemünk.
Enélkül néha úgy érezhetjük, megáll az élet.

És közben elfelejtjük azt, hogy a gyermekünkről való gondoskodás egyik legnagyszerűbb formája az, ha megtanítjuk őt önmagáról gondoskodni.
Ez az egyik legfontosabb, amit adhatunk neki. Hogy amikor felnő, amikor már önálló életet kell kezdenie, akkor meg tudjon állni a saját lábán és jól is érezhesse így magát.

Ezért amikor még kicsi, ne legyen rossz érzésed, hogy segít neked, hiszen akar: anyaaaaaa (remélem hallod a hangsúlyt 😁), én is, én akarom, én csinálom, majd ÉN EGYEDÜL! Így kezdődik! Nem igaz?

Aztán sietünk, rohanunk, nem érünk rá, és amúgy is szegény még csak gyerek, nehogy már. És elrontjuk. Mert amikor nagyobb lesz, akkor már nem akarja. Már nem jön. Megtanulta, hogy mi megcsináljuk. Esetleg megtanulta azt is, hogy nálunk jobban senki nem tudhatja, és ezért inkább meg sem próbálja. És távol marad.
És szépen apránként elszalasztjuk azt a lehetőséget, hogy a munka szeretetét megtanítsuk neki, hogy azt az örömet átélhesse, ami a jól elvégzett feladat után vár rá. Hosszú távon megfosztjuk a „MEG TUDOM CSINÁLNI” életérzéstől, ami egy belső biztonságérzetet adhatott volna neki.

Tehát ha jól akarsz gondoskodni a gyermekedről, akkor tanítsd meg bátran arra, hogy tudjon gondoskodni önmagáról. Ezáltal neked is könnyebb és boldogabb lesz az életed, neki pedig sokkal inkább kiteljesedettebb!

Polgárné Papp Katalin
EMCC Senior Practitioner akkreditált diplomás coach és mentor

Iratkozz fel ingyenes füzetemre!

… hogy győztesen, megerősödve jöjj ki egy nehéz élethelyzetből!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük