Hazafelé vezetek, a három lányom az autóban.
A hídon messzebb meglátok egy biciklist, elég érdekesen közlekedik a jobb oldalon.
Majd azt is látom, hogy elég furcsán veszi be a híd lábánál a jobbra kanyart.
Utolérem.
Egymásra nézünk.
Figyeli, sőt keresi a tekintetemet. Én is figyelem őt. Vajon mit akarhat?
Lassítok.
Lehet, hogy át akar menni az úton? – gondolkodom magamban.
Még tovább lassítok. Majd a szemembe nézve jelzés és leszállás nélkül elém fordul, és átmegy előttem a zebrán.
Egymásra mosolygunk és megyünk tovább az utunkra.
Az egyik kezével elől a kormányt fogta, a másik kezével pedig hátul, a bicikliülésben menet közben elaludt kisgyermekét. Nem volt lehetősége jelezni.
Ekkor már értem, miért ment olyan furcsán, ahogy azt is, miért kereste a tekintetemet…
Létrejött egy kommunikáció. Nem beszéltünk, nem mutogattunk, csupán figyeltünk egymásra. Megértettük egymást.
Még így is sikerülhet, mennyivel inkább akkor, ha szavainkkal is tudunk kapcsolódni a másikhoz.
Te hogyan kapcsolódsz másokhoz?
Mi a te történeted?
Polgárné Papp Katalin
EMCC Senior Practitioner akkreditál diplomás coach és mentor
Iratkozz fel ingyenes füzetemre!
… hogy győztesen, megerősödve jöjj ki egy nehéz élethelyzetből!
