Értékek, anyaság, nem jött a busz

Nem jött a busz

Nagyon korán reggel volt, és az egyik lányom ment volna Szegedre a suliba. Mi falun lakunk. A következővel már nem érne be időre. Pedig dolgozat lesz első órában. Fontos lenne…
Sajnálom őket, mert annyi feltételnek kell megfelelniük. Tele van az életük stresszhelyzettel. Már most, ilyen fiatalon.
Elviszem a közelben lévő főútig, hamarosan ott is jön egy busz, talán azzal beérne… nem érjük el. Amúgy valószínű, hogy azzal is elkésne. Így nem marad más, mint hogy beviszem a suliba. Kocsival. Mert szeretem, és azt akarom, hogy sikerüljön, amit szeretne.
Útközben még gyorsan átnézi, amit kell. És persze az egyik lányom rácsörög, ráír az otthon maradt „kicsire” – aki amúgy már nem is kicsi – hogy ne aggódjon, készüljön, kicsit később jövök, és majd őt is elviszem.
Nem kapja meg az üzenetet. Így később visszahív. Egyeztetünk.

Hazafelé, egyedül az autóban elgondolkodom.
Eszembe jut életemnek azt az időszaka, amikor még nem volt mobiltelefon. Nem is volt olyan rég.
Nem tudtunk minden pillanatban kapcsolatban lenni.
Sokkal inkább a jelenben voltunk a saját életünkben.
Vártunk, ha kellett.

Talán kevesebbet aggódtunk, mert tudtuk, közbe jöhet valami.
De a lényeg, ami a legfontosabb, hogy az adott szónak mennyivel több értéke volt.
Ha azt mondtuk, hogy hétkor találkozunk, akkor hétkor ott voltunk.
Ha megígértük, hogy valamiben részt veszünk, nem mondtuk le az utolsó pillanatban, írásban, „üziben”, hanem betartottuk a szavunk, és részt vettünk a dologban. Mert megígértük.

Egyre több ilyennel találkozom. Felelőtlenséggel, megbízhatatlansággal, jellemtelenséggel.
Sokaknál az adott szónak egyre kevesebb ereje van, a jellem egyre inkább gyengül.

Mindig megmelengeti a szívemet, amikor szavahihető, megbízható emberrel találkozom. Akinél az adott szónak értéke van.
Mert ebben a felfordult világban ad egy kis biztonságérzetet az ilyen ember jelenléte.

Ha anya vagy, nevelj olyan leendő felnőttet, akinél az adott szónak súlya van. És ebben a folyamatban tudod, az a legfontosabb, hogy te magad ilyen ember legyél! Mert a példánknak sokkal nagyobb ereje van!

Ja, és amúgy a reggeli dolgozat ötös lett, mert rákérdeztem üziben!

Polgárné Papp Katalin
EMCC Senior Practitioner akkreditált diplomás coach és mentor

Iratkozz fel ingyenes füzetemre!

… hogy győztesen, megerősödve jöjj ki egy nehéz élethelyzetből!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük