Belement egy tövis a bőrödbe.
Igazán fáj. Jó mélyen belefúródott.
Hegyes, igazi erős tüske, mely egészen a csontodig hatolt.
Mit is teszel ilyenkor?
Fogsz egy ragtapaszt, és leragasztod, hogy ne is lásd, mert így olyan lesz, mintha ott sem lenne.
Hiszen ami nem látszódik, az nincs is. Ugye, így tartják?
De a sebtapasz alatt a tövis tovább szúr, egyre pirosabb lesz a bőr körülötte, egyre gyulladtabb, idővel fekélyes. Csak te látod amikor lecseréled a takarást, senki más. Igaz, hogy a gyulladás egyre terjed, így egyre nagyobb tapasz kell, de sebaj; az bőrszínű, vízálló, nem is látszik. Azt pedig, hogy mennyire fáj, senki sem tudja, csak te egyedül.
Te viszont igazi hősként viseled!
Mert ezt tanították. Mert ezt láttad. Mert akinek fáj valami, az nem normális – mondják. Aki felvállalja a fájdalmat, azt sokszor lenézik, gyengének tekintik, vagy épp hisztisnek.
Később viszont elérkezik egy olyan pont, amikor már olyan elviselhetetlenné növekszik a fájdalom, hogy mégiscsak kész vagy szembenézni azzal a tövissel. Most már kész vagy arra, hogy foglalkozz vele, és akármennyire nehéz, mégis engeded, hogy meglássa valaki más is. Leveszed a sebtapaszt, és hagyod, hogy valaki kihúzza a tövist, hogy valaki kitisztítsa a sebet, lefertőtlenítse, és hagyod, hogy valaki meggyógyítson.
Mennyivel egyszerűbb lett volna az elején. A legelején kihúzni a tövist, és úgy tenni rá a sebtapaszt, vagy ha egyedül nem megy, megkérni valaki mást, hogy orvosolja a problémát.
Valahogy így éled a mindennapi életed is, mintha a fájdalmat, sebet elég lenne csak láthatatlanná tenni, takargatni, elég lenne nem felvállalni.
Aztán egyszer csak már elviselhetetlen lesz. Már annyira fáj, hogy majdnem belehalsz.
És csak ekkor kérsz segítséget.
Pedig mennyivel egyszerűbb és könnyebb lett volna az elején.
Mennyi fájdalmat meg lehetett volna spórolni…
Vajon, ha valóban egy nagy tövis megy a bőrödbe, amely a csontig hatol, nem az az első dolgod, hogy megpróbálod eltüntetni onnan?
Kiszeded csipesszel, tűvel, amivel csak lehet, és ha sehogy sem megy, akkor pedig segítséget kérsz?
Nem így cselekednél?
Miért tennél máshogy a lelki sérüléseiddel, a lelki sebeiddel? A lelkedbe fúródott töviseket miért takargatod?
A kapcsolatokban is megjelenik ez a folyamat.
Sokszor látom, hogy csak odavágják a másiknak: „bocsánat”, anélkül, hogy megbeszélték volna, hogy kimondták volna azt, ami fáj.
Általában az a fél, aki nem akar szembenézni azzal, amit tett, odavágja: „bocsánat”, és ezek után azt is mondja: „bocsánatot kértem, mit akarsz még? Minek róla beszélni? Lépj már tovább!” Nem hallgat meg, nem hajlandó meghallgatni, hogy neked mi fáj, mi esett rosszul, mit lehettet volna másként, vagy legközelebb hogy volna jó.
És a tövis, ott marad. És ez az odavetett bocsánatkérés olyan, mintha leragasztanánk egy sebtapasszal a tövist. Nem gyógyul meg, ha nincs kiszedve, kimondva, ami nem oda való.
Nem könnyű. Sokan évekig, vagy akár évtizedekig cipelnek ilyen sebeket. Ilyenkor már nagyon nehéz megszabadulni tőle. De nem lehetetlen.
Mindig van gyógyulás.
Tehát a sorrend: tövist kiszedni, sebet kitisztítani, és csak ezután jön a sebtapasz és a gyógyulás.
Sosem fordítva.
Ne tedd azt, hogy mások véleménye, elvárása miatt leragasztod, láthatatlanná teszed a lelki sérüléseid. Ne hagyd, hogy más leragassza a sebed, melyben még ott a tövis.
„Nem is történt semmi!”
„Mit nyavajogsz már megint!”
„Ó, hát ez semmiség, ha tudnád, hogy nekem…”
„Mit vagy úgy oda, ugyan már!”
„Csak túlreagálod!”
„Ne hisztizz folyton!”
Ismerősek ezek a mondatok? Remélem nem. De ha igen, szeretném, ha tudnád, hogy jogod van az érzéseidhez. És jogod és lehetőséged is van arra, hogy tartsd a helyes sorrendet: tövist kiszedni, sebet kitisztítani.
Mert csak így lehet teljes a gyógyulás.
Ha elakadtál a folyamatban, keress bátran. Tövisekkel is, sebekkel is találkoztam már. Sokszor. Kisebbekkel és nagyobbakkal is.
Gyógyíthatatlannal viszont még soha.
A heg lehet, hogy megmarad, de a fájdalom elmúlhat és a seb begyógyulhat!
Polgárné Papp Katalin
EMCC Senior Practitioner akkreditált diplomás coach és mentor
Iratkozz fel ingyenes füzetemre!
… hogy győztesen, megerősödve jöjj ki egy nehéz élethelyzetből!
